06 30 811 9218
8220 Balatonalmádi, Bajcsy-Zs. u. 30.

Közlekedési - és sportnap

Iskolánk ebben az évben, szeptember 24-én tartotta a közlekedési napot, melyet a sportnappal kötöttünk össze.
Alsó tagozatos diákjaink egy séta keretében megfigyelték a közlekedési táblákat. Alkalmazhatták az elméletben megszerzett tudásukat. A túra befejező állomása az új focipálya volt, ahol egy rendőri előadást követően játékos feladatokban vehettek részt a kis nebulók. Közlekedési totót töltöttek ki, kipróbáltak különböző interaktív közlekedési játékokat. Ezt követően fejlesztő feladatok, játékok segítségével ügyesítették mozgásukat. A sor- és váltóverseny humoros feladatiban pedig lelkesen szurkoltak egymásnak. A gyermekek jókedvét, vidám hangulatát a nagyszerű helyszín és a gyönyörű idő csak fokozni tudta.
Felsőseink Lőrincz Gábor iskolarendőr kerékpározással, a kerékpáros közlekedéssel kapcsolatos előadását hallgathatták meg. Ezt követően négy csapattá váltak szét az osztályok. Az 5. és 6. évfolyamos osztályok Balatonfűzfő felé, a nagyobbak (7. és 8. évfolyam) Csopak felé vették a célt, pattantak biciklinyeregbe. A csodaszép időben többen túrázni indultak a Vödörvölgybe, míg páran az iskolaudvaron a Rendőrség által kihelyezett ügyességi kerékpárpályán tesztelhették kerékpáros tudásukat.
A nap elérte célját, hisz iskolánk minden diákja a ragyogó nyárvégi időben a friss levegőn, aktívan, mozgással töltötték el a délelőttöt.
array(3) { ["message"]=> string(48) "Unknown: write failed: Disk quota exceeded (122)" ["file"]=> string(7) "Unknown" ["line"]=> int(0) }
url: /hirek/2021-10-14/kozlekedesi-es-sportnap
GET: array(1) { ["requestParameters"]=> string(40) "hirek/2021-10-14/kozlekedesi-es-sportnap" }
POST: array(0) { }
FILES: array(0) { }

Warning: require_once(controller/externals/PHPMailer_v5.2.7/class.phpmailer.php): failed to open stream: No such file or directory in /home/gyorgyiiskola/public_html/controller/controller.php on line 597

Fatal error: require_once(): Failed opening required 'controller/externals/PHPMailer_v5.2.7/class.phpmailer.php' (include_path='.:/opt/alt/php56/usr/share/pear:/opt/alt/php56/usr/share/php') in /home/gyorgyiiskola/public_html/controller/controller.php on line 597