06 30 811 9218
8220 Balatonalmádi, Bajcsy-Zs. u. 30.

Sikerek a megyei Bolyai csapatversenyen magyarból

Iskolánkban évek óta az egyik legnépszerűbb tanulmányi verseny a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny. A verseny célja, hogy segítse a diákokat abban, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat, átéljék az együtt gondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben pedig összemérhessék tudásukat.
Ebben a tanévben az alsó tagozatból 6, a felső tagozatból 10 csapat vett részt a körzeti fordulóban. A legeredményesebben a 3. osztályból a Czuczor Julianna, Kishalmi Lili, Holéczy Júlia, Csapó Hanna összeállítású csapat szerepelt, akik 2. helyezést értek el a megyei döntőben.
A csapat felkészítő tanára Csécsi Zoltánné, Farkas Éva volt.
A felsősök közül 2 csapat jutott be az évfolyamán legjobban teljesítő 10 csapat közé a megyei fordulóban. Közülük a legeredményesebb az egyik 7. osztályos csapat lett. Gulyás Dorka, Kovács Flóra, Kővári Kincső és Bagó Petra 6. helyezést értek el a megyei versenyen.
A felső tagozatosok felkészítő tanára Völgyi Zsuzsa volt, aki tanári különdíjat kapott a verseny szervezőitől.
Gratulálunk csapatainknak, és további eredményes versenyzést, sok sikert kívánunk!
array(3) { ["message"]=> string(48) "Unknown: write failed: Disk quota exceeded (122)" ["file"]=> string(7) "Unknown" ["line"]=> int(0) }
url: /hirek/2021-12-01/sikerek-a-megyei-bolyai-csapatversenyen-magyarbol
GET: array(1) { ["requestParameters"]=> string(66) "hirek/2021-12-01/sikerek-a-megyei-bolyai-csapatversenyen-magyarbol" }
POST: array(0) { }
FILES: array(0) { }

Warning: require_once(controller/externals/PHPMailer_v5.2.7/class.phpmailer.php): failed to open stream: No such file or directory in /home/gyorgyiiskola/public_html/controller/controller.php on line 597

Fatal error: require_once(): Failed opening required 'controller/externals/PHPMailer_v5.2.7/class.phpmailer.php' (include_path='.:/opt/alt/php56/usr/share/pear:/opt/alt/php56/usr/share/php') in /home/gyorgyiiskola/public_html/controller/controller.php on line 597