06 30 811 9218
8220 Balatonalmádi, Bajcsy-Zs. u. 30.

„Zöld Almádi”

A BalKOM Nonprofit Kft. nagy hangsúlyt fektet a felnövekvő generáció környezeti nevelésére, szemléletformálására, hiszen bolygónk sorsa az ő kezükben van, a „Megzöldülök!” elnevezésű programsorozatával harmadik éve hívja fel a figyelmet a helyi diákok körében a tudatos hulladékgazdálkodásra, a hulladék keletkezésének megelőzésére, a termékek újra használatára, valamint az anyagok újra hasznosításának fontosságára.
Idei innovatív programjuk a fentiek mellett a „Zöld Almádi” nevű kezdeményezés, mely kapcsán a napokban a BalKOM ügyvezetője, Rákos András és munkatársai újraszalvétával ajándékozták iskolánk elsős kisdiákjait.
Az újraszalvéta kiosztása mellett sor került egy kis beszélgetésre is a gyerekekkel, megkérdezték tőlük, hogy szerintük mire jó az újraszalvéta, mit tudnak a újrahasznosításról vagy a szelektív hulladékgyűjtésről. A gyerekek nemcsak tudták a válaszokat, de büszkén mutatták vizes kulacsaikat és uzsonnás dobozaikat, melyekkel szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy kevesebb hulladék keletkezzen.
Köszönjük a BalKOM azon törekvését, hogy a jövő generációinak környezettudatos nevelésében is szerepet vállal!
array(3) { ["message"]=> string(48) "Unknown: write failed: Disk quota exceeded (122)" ["file"]=> string(7) "Unknown" ["line"]=> int(0) }
url: /hirek/2022-12-01/zold-almadi
GET: array(1) { ["requestParameters"]=> string(28) "hirek/2022-12-01/zold-almadi" }
POST: array(0) { }
FILES: array(0) { }